A folyóirat koncepciója

Az olvasó egy merész vállalkozás első mérföldkövének produktumát tartja kezében, illetve olvassa a képernyőn. eLearning témában időszaki kiadványt útjára indítani komoly kihívás. Ezen a tágan értelmezett területen több információ keletkezik és válik elérhetővé egy órán belül, mint amennyit ennyi idő alatt akárcsak összegyűjteni és rendszerezni lehetséges. A világ egy része lassan vagy gyorsan, de egyre inkább folyamatosan költözik be az Internetre. Online folyóiratot, vagy akár interaktív portált indítani webes környezetben percek kérdése, technikai tudás szinte alig kell hozzá, ráadásul majdnem ingyenes. Mindezek ellenére az Olvasó ezúttal mégis egy nyomtatásban is megjelenő eLearning folyóirat első számának bevezetőjét olvassa.

A nyomtatott változat azoknak szól, akik még most is „szeretik megfogni, a kezükben érezni” azt, amit olvasnak és erről sem a közeli, sem a távoli jövőben nem szeretnének lemondani. Azokra is gondolunk, akik a monitort nézve nem csupán egy másik ablakban, hanem sokkal inkább papíron követik szívesen azt, amiről éppen keresgélnek a weben, vagy vitatkoznak másokkal a folyóirat weboldalain.

Az online változat azoknak szól, akik a webhasználat közben már megszokták, hogy nemcsak olvasnak, hanem véleményeznek, írnak és számos kisebb-nagyobb közösség tagjaiként megosztják másokkal is azt, ami nekik valami miatt fontos, vagy akár azt, amit éppen olvasás közben gondolnak.

Az Oktatás-Informatika elnevezés arra utal, hogy témánk az oktatás és az informatika közötti területre koncentrál majd. Elég nagy terület, bizonytalan, talán nem is létező határokkal. Azt a címet is adhattuk volna neki, hogy eLearning, vagy azt, hogy számítógéppel segített oktatás elmélete és gyakorlata, esetleg médiapedagógia és információs-kommunikációs technológiák az oktatásban. A legrövidebb biztosan az eLearning lett volna.

A címnél sokkal fontosabb kérdés, hogy „Kié is az eLearning?” Ha tudomány, akkor biztosan a kutatóké és a tudósoké. Ha alkalmazott tudomány vagy egyszerűen egy jó gyakorlat, akkor kétség nem fér hozzá, hogy a pragmatikus és kreatív fejlesztőké. Az is lehet, hogy valójában az alkalmazóké és felhasználóké, hiszen ők szinte minden segítség nélkül kapcsolatba kerülhetnek vele, használhatják és megélhetik anélkül, hogy kutatók vagy fejlesztők kellenének hozzá.

Induljunk ki abból, hogy az eLearning tudomány. Oktatástudomány, információtudomány, esetleg társadalomtudomány? Melyik definiált diszciplínához áll a leginkább közelebb? Ha a szóösszetételt nézzük, akkor a tanulás a neveléstudomány és a pszichológia területe. Ha a hétköznapokat nézzük, akkor ez nemcsak oktatási, hanem társadalmi kérdés is és akkor a szociológusok érezhetik magukénak. Ha azokra a rendszerekre gondolunk, amelyek ahhoz kellenek, hogy működjön, akkor valószínűleg az informatikatudománynak van a közelében. Ha belegondolunk abba, hogy az Internet a könyvnyomtatáshoz hasonlóan hogyan alakítja az emberiség történetét, akkor akár filozófia is lehet. Valószínű, hogy mindenkié. Egyelőre azt tudjuk biztosan állítani, hogy ha tudomány, akkor az eLearning az, amivel az eLearninget kutatók foglalkoznak, és nekik biztosan szól majd ez a folyóirat.

eLearninget kutatni nagyon nehéz. A terület kutatója nem lehet „az elefántcsonttorony magányos harcosa”, hiszen az eredményei akár már a megjelenés pillanatában elavulhatnak, nincs olyan speciális szakterület, amely kutatására egyedül ő vállalkozott. Ha eredményeit, vagy akár terveit és elképzeléseit nem osztja meg másokkal, hiába vár, hogy valaki akár pár év múlva egyszer csak felfedezi. Ha megosztja, hiába gondolja, hogy egyedülállót alkotott, mert mások véleménye, vagy akár mások hasonló és gyors eredményei szerénységre tanítják. Ennek a tudományterületnek általában nincs magabiztos, jártas ismerője, mert gyorsabban fejlődik, mint amennyire emberi léptékkel akárcsak követni is lehet. A kutatója számára pedig még két szokatlan csapda is létezik.

Egyrészt ahhoz, hogy kutathasson valamit, azt sokszor elő kell állítani, esetleg át kell élni, sokszor meg kell valósítani. Ez még önmagában persze nem tudomány, de enélkül aligha juthat előre. Szerencsére ebben segítségére lesznek a fejlesztők, akik egy képzeletbeli mérleg szerepében egyensúlyt tartanak a tudomány és a hétköznapi gyakorlat felhasználói között.

Másrészt az eredményeit, legyenek azok filozófikusak vagy éppen egy keretrendszer forráskódjában egy ügyes változtatás, a fejlesztés és gyakorlat szinte azonnal hasznosíthatja és ezzel rögtön minőségellenőrzésnek veti alá. A visszacsatolás gyors és sokszor felemelő, más esetben kíméletlen. Ilyen, a kutatók és a fejlesztők világát összekötő írásokat tervezünk megjeleníteni a „Műhely, jó gyakorlatok” rovatban. Ami a kutató számára kettős csapda, az a fejlesztők és szolgáltatók számára kettős áldás, így nekik is szól majd a folyóirat tudományos része, a „Tanulmányok” gyűjteménye.

Az eLearning használható, megélhető, alkalmazható akár kutatók és fejlesztők nélkül is. A web 2.0 eszközeivel egy számítógép -és internethasználatban kismértékben jártas egyén is hatékonyan alakíthatja, szabályozhatja tanulási folyamatát, hozhat létre tanulóközösséget, szervezhet számítógéphasználattal kiegészített oktatási folyamatot. Szeretnénk hinni, hogy mindez sokkal hatékonyabb, ha az említett szereplők mégiscsak megjelennek a folyamatban, de ha mégsem, a siker persze akkor sem zárható ki. A folyóiratban igyekszünk majd megszólaltatni olyan pedagógusokat, tanulókat, fejlesztőket is, akik vagy egy tudatos kutatás-fejlesztés hatására, vagy csak önmaguktól lettek eredményesek. Róluk olvashatunk, velük gondolkodhatunk a „Riport” rovat tartalmának tanulmányozása közben. Pedagógusuknak, tanároknak készül majd a következő számban a „Lépésről-lépésre” praktikus és gyakorlati útmutató, hogy bizonyos folyamatokban a saját erőfeszítéseiken túl még eredményesebbek lehessenek.

Ha az eLearning mindenkié, akkor az Oktatás-Informatika folyóirat is szeretne mindenkihez szólni, aki a témakörben a fentiek szerint érintett lehet. Bízunk benne, hogy aki olvassa majd az egyes tanulmányokat, jó gyakorlatok bemutatásait, riportokat és fejlesztési útmutatásokat, nemcsak azt a rovatot választja ki, amiben a leginkább érintett, hanem ezen a tág területen nyitottan és kíváncsian fordul a közös világ többi része felé is.

Budapest, 2009. május

Ollé János

főszerkesztő