Szabó Mónika – Virányi Anita: Tanítás és tanulás virtuális környezetben – beszámoló egy virtuális csoportfoglalkozás kísérletéről

Jelen írásban a Second Life-ról mint oktatási környezetről és eszközről, az itt szerzett tapasztalatainkról szeretnénk esetleírás formájában (ön)reflektív beszámolót adni, egy próbaként meghirdetett hat hetes nyílt képzés tapasztalatait, tanulságait áttekintve.

Elsőként röviden bemutatjuk a Second Life (SL) program adta virtuális teret, majd a képzés céljait, tartalmát vázoljuk fel, és ennek kontextusában részletesebben is bemutatjuk az egyik (tréning)foglalkozást, végül kitekintésként néhány általános tanulságról, továbblépési lehetőségről szeretnénk röviden szólni.

Virtuális tér és oktatás

 „De hát mit csináltok ti ott tulajdonképpen…?”

A Virtuális Kutatás[1] megkezdése óta a témáról sokat beszélve-beszélgetve, a “virtualitás”-sal kapcsolatosan felmerülő tipikus első asszociációk szoktak lenni a “hamis”, “ál”, “hazug” kifejezések. A Second Life környezetre vonatkozóan pedig gyakran találkozunk a kollégák és a hallgatók körében egy sajátos, kissé értetlen, távolságtartó attitűddel. Nehezen látható – főként ha csak kívülállóként, sztereotípiák alapján van benyomásuk a témáról – miért, mire és hogyan használható ez a környezet a tudomány és az oktatás terepein.

Értelmetlen, öncélú, addiktív időtöltés vagy érdekes, hasznos és sokoldalúan (fel)használható környezet? Nyilvánvaló, hogy a kérdés ennél árnyaltabb, mindenesetre a vélemények két markáns pólusa körvonalazható az előző jelzők mentén.  Mi magunk természetesen amellett szeretnénk érvelni, – saját eddigi tapasztalatainkkal is alátámasztva, –  hogy a virtuális oktatási környezet, így a SL is kiválóan és sokrétűen használható terep.

Virtuális világ, valós helyzetek –  Second Life

A Second Life [2] egy ingyenesen letölthető számítógépes kliensprogrammal, a Second Life Viewer-rel használható internetes 3D-s MMO program, amelyet a Linden Research, Inc. (Linden Lab) 2003-ban fejlesztett ki, de csak később, 2006-ban  lett igazán népszerű. Egy virtuális, a valóságot sok tekintetben leképező, és sok szempontból attól eltérő környezet, ahol a felhasználók egy avatar mozgatásával kapcsolódhatnak be a világ működtetésébe. A virtuális világot nem a fejlesztő cég, hanem maguk a lakók építik fel. Az avatarok például bérelhetnek vagy vásárolhatnak földterületet, házat, és más, a nem virtuális világban is szokásos tárgyakat, szolgáltatásokat (ebben az esetben már szükséges anyagi költségekkel is számolni). Van kereskedelem, pénzforgalom (lindeni dollár, 1 USD=250 LD), adórendszer, szociális kapcsolatok szerveződnek, közösségek alakulnak. A résztvevők kialakíthatják saját avatarjuk megjelenésének jellemzőit, egymással különböző kommunikációs csatornák és formák (valós hang, chat, gesztusok) használatával kommunikálhatnak. Sokan gondolják egyfajta online játéknak, a játékoktól azonban megkülönböztetheti, hogy itt nincsenek szintek, pontok, amelyeket el kell érni, össze kell gyűjteni, nincsenek előre a program által meghatározott teljesítendő célok, útvonalak. Itt az avatarokat mozgató felhasználók saját döntésein múlik, hogy mit, mikor, mennyi ideig, kivel, milyen formában tesznek a virtuális világban, és nincsen nyertes és vesztes sem ebben a térben; az avatar például nem tud meghalni.

A gazdaság, az alkotás mellett az oktatás is jelen van a virtuális világban. Alapvetően a távoktatási lehetőségek iránt, és elsősorban a felsőoktatási intézmények részéről mutatkozik tudományos érdeklődés. A legnagyobb és legtekintélyesebb egyetemek (pl. Princeton, Harvard, Stanford) építettek már a SL-ban kampuszokat, amelyek gyakran tudományos vagy közérdekű rendezvényeknek is teret adnak, és a (táv)oktatással kapcsolatos kísérletekhez is helyszínül szolgálnak.

A virtuális világban szervezhető oktatási folyamatokkal kapcsolatos kutatásunkhoz ebben az SL környezetben alakítottuk ki, és fejlesztjük folyamatosan az ELTE PPK virtuális kampuszát, amely kísérleteink és képzéseink helyszínéül szolgál. (1. ábra)

1. ábra

Ezen a területen a valós és a virtuális tér lehetőség szerinti összekapcsolására törekedve a Pedagógiai és Pszichológiai Kar néhány termének “mása” is elkészült, ezek méretarányos, és megjelenésükben, berendezésüket tekintve is a lehető leginkább megegyezőek az eredetivel (pl. “Takács Etel terem”, 2. ábra). A kampuszon található továbbá egy konferenciaterem, egy tréningek vezetésére alkalmas kisebb termeket és nagyobb közösségi teret is magába foglaló ház, illetve a szociális kapcsolatok építésére, a szabadidő eltöltésére is alkalmas kávézó. A kampusz környezetének kialakításakor alapvető elvünk volt az akadálymentes közlekedés biztosítása (ugyanakkor tény, hogy a virtuális környezetben az avatarok gyakorlatilag problémamentesen közlekedhetnek, mivel a mozgásformák között megtalálható például a repülés is).

2. ábra

“Oktatás és közösség virtuális környezetben” – az első nyílt képzés

Célok és elindulás

A képzés alapvető célja volt, hogy próbát tegyünk az olyan módszerek (pl. csoportmunka, tréningelemek) és eszközök (pl. prezentáció, gondolattérkép) alkalmazására a virtuális oktatási térben, amelyek a valós tanulási helyzetekben már jól ismertek és beváltak.

A képzést alapvetően nyíltnak terveztük, így szélesebb körben hirdettük pedagógusok, oktatási szakemberek és egyetemi hallgatók között.

Az invitáló szöveg szerint: “Nyílt oktatási projekt, amely alapvetően virtuális 3D környezetben szerveződik. A képzésre bárki szabadon jelentkezhet, “csak” egy erősebb számítógépre és nyitottságra, kíváncsiságra  van szükség”.

A projekt egy bemutató előadással vette kezdetét (2011. május 2.), amikor is egyszerre három helyszínen, felületen zajlottak az események:

A projektet bemutató nyitó előadás tehát egyben egy online webinárium is volt. Az interaktivitás egyszerre három csatornán volt lehetséges: a valós térben jelenlévők élőben kérdezhettek, az online közvetítést nézők a PedOnline felületen keresztül (chat, twitter), a SL-ban avatarjaikkal jelen lévők pedig a program virtuális terében (chat, beszélgetés).

Az ezt követő hat hetes képzésre a jelentkezést szigorú kritériumokhoz nem kötöttük, ugyanakkor alapvető informatikai ismereteket elvártunk, ezt a regisztráció módjával  is igyekeztünk szűrni. Jelentkezni az “Oktatás és közösség virtuális környezetben” Facebook oldal lájkolásával és a Pedagógia-Online “Tanítás és tanulás virtuális környezetben” Pedagógia-Online csoportba való regisztrálással lehetett. A virtuális területre való belépéshez  jogosultság szükséges, ami a lájkolás és regisztrálás után a saját SL avatar nevének megadásával volt igényelhető. Elvárás volt tehát, hogy az első foglalkozás előtt mindenki regisztráljon magának egy saját avatart SL-ban, és az első találkozóra majd ezzel is érkezzen meg a kampusz területére. A kritériumokat végül összesen 15 fő teljesítette és regisztrált a képzésre, jobbára pedagógusok, oktatással foglalkozó szakemberek és egyetemi hallgatók. A foglalkozásokon tehát a résztvevők csak virtuálisan voltak egy térben – a kampuszon – jelen, a valós térben nem tartózkodtak egy helyen.

Felépítés és tevékenységek

Szokásosan hetente egyszer, ugyanabban az időpontban másfél órás tematikus csoportfoglalkozást tartottunk. A foglalkozások csak lazán épültek egymásra, mert feltételeztük, hogy az egyes alkalmakon résztvevők  nem mindig ugyanazok lesznek majd. Ez utóbb be is igazolódott, ugyanakkor egy “kemény mag” kialakult a mindig jelen lévő csoporttagokból.

A hat hetes programra voltak előzetes terveink, de az első, csoportalakuló találkozás után némileg módosítottunk ezen, figyelembe véve a résztvevők meglévő tudását, érdeklődését, kéréseit is. A képzés végleges tematikája a következő volt:

 •       “Te is itt vagy?”  – Mozgás és kommunikáció virtuális környezetben

•      “És te hogy nézel ki?”  – Virtuális megjelenésünk formálása: az avatar kialakítása

•      “Tervezzünk tárgyakat!” - Tárgyak létrehozás és formálása virtuális környezetben

•      “Kirándul a csoport…” - Közös séta érdekes virtuális helyeken

•      “Tolószék vagy kerekesszék?” – csoportfoglalkozás a különbözőség, másság témájában

•      “Milyen volt?” – a képzés összegzése, értékelése, a csoport lezárása

Az 1-3. alkalmak alapvetően azt a célt szolgálták, hogy a résztvevők otthonossá váljanak a virtuális térben, megtanulják és lehetőség szerint készség-szinten alkalmazzák az alapvető mozgás- és kommunikációs technikákat, szabályokat SL-ban.

Ezen túlmutatóan azonban célunk volt az is, hogy a csoportalakulás folyamatát elősegítsük, így az első alkalomtól kezdődően – a konkrét feladatok mellett – alkalmaztunk olyan módszereket, gyakorlatokat, amelyek a valós csoportfoglalkozásoknál használatosak; bemelegítő játékos csoportfeladatokat, megbeszéléseket, páros munkákat.

Az első alkalommal például az ismerkedő csoportalakulás után – ahol magáról a virtuális környezetről, a ki-miért-jött motivációkról, a saját avatarokról beszélgettünk – a SL-beli mozgás gyakorlására is játékos, csapatépítő feladatokat használtunk. Vagy a második alkalommal, mikor is az avatarokra fókuszáltunk, és praktikusan tanultuk a SL lehetőségeket a figura alakítására, közben beszélgettünk arról is, hogy a valós identitáshoz hogyan kapcsolódik az a virtuális identitás, amit az avatar szimbolizál.

A 4. alkalomig eljutva a résztvevők többsége már otthonosan mozgott a virtuális térben, így vállalkoztunk arra, hogy nagyobb kirándulásokat tegyünk érdekes virtuális helyekre, majd visszatérve a résztvevők beszámoltak tapasztalataikról a csoport többi tagjának.

Az 5. alkalommal szerettünk volna kipróbálni virtuálisan egy konkrét téma köré felépített „klasszikus” csoportfoglalkozást.  (Erről részletesen ld. majd a Kerekesszék vagy tolószék? Tréningfoglalkozás a különbözőségről c. alfejezetet.)

Az utolsó alkalommal pedig – a csoport visszajelzései és saját meglátásunk szerint is  immár „valódi” csoportként – áttekintettük és értékeltük az elmúlt hat hét közös munkáját és történéseit. Mindezt egy közös gondolattérképben is megörökítettük, amelyet SL-ban, közösen készítettük el (3. ábra).

3. ábra

Kapcsolattartás, tartalommegosztás

A heti foglalkozásokon túl a  résztvevőknek lehetőségük volt arra, hogy a kampusz területére bármikor belépjenek, egyedül vagy akár csoportosan, tovább folytatva a gyakorlást és a közös munkát.

A SL téren és a foglalkozások idején túl egy FB csoport is kísérte a kurzust. Ennek végül több tagja volt (72 fő), mint magának a SL csoportnak. Ezt a felületet a kommunikáción túl ezért a közös munka dokumentálására és “reklámozására” is használtuk.

A közösségi felületeken és tereken túl maguk a résztvevők is megosztották reflexióikat és tapasztalataikat saját blogjaikon is.[3]

Kerekesszék vagy tolószék? Tréningfoglalkozás a különbözőségről

A foglalkozások sorában az ötödik alkalommal került sor arra, hogy egy “igazi” csoportfoglalkozást próbáljunk ki a virtuális térben. Eddig eljutva a résztvevők elsajátították az alapvető SL felhasználói ismereteket, otthonosan mozogtak az – immár ismerőssé vált – egyetemi kampusz területén. A technikai tudáson és egyéni tényezőkön túl, fontos szempont volt még az is, hogy ekkor már határozottan érezhető volt a csoport “mi-tudata”. Mindezek alapján joggal feltételeztük, hogy egy komolyabb témát is fókuszba emelhetünk ezen alkalommal.

Ahogyan a képzés résztvevői is sok tekintetben különböztek egymástól, úgy általában a valós és a virtuális világban is fontos lehet az egymástól való különbözés kérdése, az ezzel kapcsolatos attitűdök, tapasztalatok és élmények. Érdekes annak feltérképezése is, hogy a virtuális saját-élményű tapasztalat eltérően szerveződik-e a résztvevők számára a valós tapasztalatokhoz viszonyítva.

A téma, amelyet egy foglalkozás keretében kizárólag virtuális környezetben, de nem csak virtuális tapasztalatokra építve kívántunk feldolgozni, az a fogyatékossággal, azon belül különösen a kerekesszéket használó emberekkel volt kapcsolatos.

Az attitűd egy kerekesszéket használó emberrel kapcsolatban igen sokféle lehet, és ezek közül kiemelten érdekes lehet az, hogy az általános vélekedése mellett/azzal szemben miképpen jelenik meg és milyen élményeket jelent a kerekesszékbe beülés egy olyan ember számára, akinek nincsen szüksége annak használatára. Van-e olyan meghatározó a virtuális kerekesszékbe beleülés, mint amilyen lehet egy valós kerekesszék kipróbálása? Egyáltalán; kelt-e bármilyen érzést az egyénben a virtuális forma? Változtathat-e az attitűdön egy ilyen lehetőség? Jelen kísérlet során elsősorban a megvalósíthatóságot igyekeztünk kipróbálni, a fenti kérdésekre komplex válaszokat majd a további, szisztematikus vizsgálatok alapján lehet adni.

A foglalkozás bemelegítő játékkal majd beszélgetéssel kezdődött, amikor is a “különbözőség” megélésével kapcsolatos saját pozitív és negatív tapasztalataikat elevenítették fel a résztvevők. A tréningeken szokásos bemelegítés-bevezetés jobbára gördülékenyen zajlott, a résztvevők aktívan kapcsolódtak be a tevékenységbe. Ezt követte egy másik teremben egy, a témába vágó, a társadalmi helyzetekben gyakran megmutatkozó, az ítéletalkotásra, előítéletekre, sztereotípiákra, a másik helyzetébe való belehelyezkedésre is fókuszáló kisfilm [4] együttes megtekintése. Az elrendezésnek négy meghatározó tényezője volt ebben a szakaszban (4. ábra):

•  a résztvevőknek a leüléshez csak kerekesszéket készítettünk be a terembe
•  az egyik tréner kerekesszékben ülve, a másik pedig szokásos módon jelent meg a vetítésen
•  a kerekesszékeket nem tudták saját maguk mozgatni a résztvevők, csak egymást tudták tolni a kerekesszékben
•  a film vége után volt lehetőség arra, hogy mindenki saját kerekesszékbe átülve saját maga tudja irányítani a mozgását

4. ábra

A foglalkozás nyomán keletkező kérdéseket, gondolatokat és érzelmeket feltérképeztük, és csoportos beszélgetésben dolgoztuk fel (5. ábra).  Ennek során jól láthatóvá váltak azok a pontok a kerekesszék használatával kapcsolatban, amelyek a valós hasonló helyzetben is gyakran megjelennek (például: sajnáltam a trénert, hogy csak ő áll, ő különbözik mindenkitől; nem értettem, hogy miért jön kerekesszékkel a tréner, félelmetes volt; rossz volt, hogy nem tudtam egyedül mozogni, csak ha valaki tolt; stb.).

5. ábra

Másrészt a film mondanivalójával kapcsolatban, és azon túlmutatóan is megfogalmazódtak fontos szempontok a diszkriminációval kapcsolatosan (példálul: milyen gonoszak voltak az interjúztatók, hogy így bántak a jelentkezővel; igen, ez a valóságban is pont így van, milyen rossz ez így; legalább egy széket adtak volna neki, hogy leülhessen; stb.).

A foglalkozás zárásaként általánosabb szinten is beszéltünk tehát a megkülönböztető bánásmód és az előítéletek problematikájáról röviden.

Kitekintés: tanulságok, lehetőségek és korlátok

Az képzés zárásakor a csoporttal közösen is értékeltük a hat hetes közös munkát. Az erősségek, gyengeségek és poteniális lehetőségek feltárásakor és átbeszélésekor sok hasznos szempontot kaptunk, ezeket saját megállapításainkkal ötvözve, az alábbiakban röviden összefoglaljuk – a teljesség igénye nélkül – az eddigi legfontosabb tanulságokat a virtuális csoportfoglalkozás tapasztalataival kapcsolatban.

• A résztvevők – ahogy a valós csoportfoglalkozásoknál is – eltérő aktivitással vettek részt a közös munkában. A csendes nézelődéstől kezdődően a csetelésen, mozgásokon át a szóbeli kölcsönös kommunikációig sokfélék voltak a reakciók. Ugyanakkor ebben az esetben számolnunk kell azzal is, hogy a jelen lévők figyelmét nem okvetlenül a közös munka köti le, hanem például a mozgás és kommunikáció kivitelezésének technikai nehézségei. Könnyen előfordulhat például, hogy a hallgatás itt nem valamely intrapszichés okra vezethető vissza, hanem egyszerűen csak arra, hogy a személy nem tud a megfelelő időben hozzászólni, technikai vagy felhasználói nehézségek okán.
• Az olyan csoportoknál ezért, ahol kevésbé gyakorlottak SL-ban a résztvevők, célszerű lehet egy technikai asszisztens jelenléte, aki az ilyen típusú problémák megoldásában nyújt segítséget.
• Egy nagyon fontos eszköz, a metakommunikáció sokkal redukáltabb, mint a valós térben. Van ugyan lehetőség SL-ban is komplex gesztusok használatára, de alapszintű felhasználói ismeretekkel ez túl bonyolult, és még begyakorolva sem tud olyan mértékben spontán lenni, mint a valós kommunikációnál.
• A csoportvezetői oldalról talán a legfontosabb tapasztalat a fókusz tartásának és a “csatornavezérlésnek” a nehézsége. A kommunikáció eleve egyszerre több csatornán zajlik (cset, verbális kommunikáció). A fókusz tartásában segíthet, ha a foglalkozás menetét kivetítjük a virtuális térben egy mindenki által látható felületre.
• Ugyancsak fontos; a kettős csoportvezetés mindenképpen indokoltnak tűnik. Jó munkamegosztással nagyon hatékony lehet, például ha az egyik csoportvezető a verbális csatornát, a másik pedig a chat-csatornát figyeli elsősorban, és összedolgoznak ebben, kihangosítva egymásnak az ott zajló folyamatokat.
• A valós csoporthoz képest ugyanazon tevékenységek sokkal több időt vesznek igénybe a virtuális csoportban (akár másfélszer-kétszer annyit).
• IKT kompetenciák megléte/hiánya, aktuáis szintje: mindig a legkevésbé képzett résztvevő a szűk keresztemetszet a csoportban. Nyilvánvaló, hogy menet közben is sokat lehet tanulni, folyamatos az “akkulturáció”, de elviszi a fókuszt a tartalmi kérdésekről, ha azzal van elfoglalval valaki, hogyan kell mozognia, vagy még mindig elégedetlen SL öltözékével. A tartalmi képzés előtt tehát mindenképpen javasolt egy “minimálprogram”, ahol is a résztvevőket közelítjük egymáshoz kompetenciáik tekintetében.
• Végezetül, de nagyon fontos szempontként meg kell említenünk a technikai korlátokat: a SL programnál a rendelkezésre álló erőforrás (hardware) igen komoly szűrő. Minimálisan elég “erős” számítógép, hangszóró, mikrofon szükséges, és még ebben az esetben is előfordulnak nem várt nehézségek (lefagyás, nem működő hang, akadozó program).

Összességében elmondható, hogy – bár a foglalkozás vezetése nem volt könnyű feladat – a csoportvezetési kísérlet megerősített bennünket abban, hogy a virtuális tréningcsoportok jól tematizált és megszervezett foglalkozásokon a “csak a valós (nem virtuális) feldolgozás lehet sikeres” ódiumát el tudják tolni maguktól. A csoportalakulás folyamata, a kooperatív tanulás különféle formái és módozatai megvalósíthatóak voltak, mégpedig “együttes élmény” –ként, valódi közösségként funkcionálva. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott:  “Majdnem úgy éreztem magamat, mintha valósan együtt lennénk.”

Hozzászólás letiltva