„II. éves andragógia szakos (levelező tagozatos) hallgatók csoportja “Információs társadalom és andragógia” címmel konnektivista oktatási módszerekre épülő kísérleti kurzust indít.”
Ezt a szokatlan – tanulásra mozgósító – felhívást 2011. április végén pillantottam meg az interneten, egy csoportblogon. A jelzett egyetemi kurzus kezdetéhez viszonyítva – én magam mint olvasó – csak későn csatlakoztam, mindazonáltal kellő időben ahhoz, hogy kutatóként követhessem az új tanulási módban tevékenykedők munkáját. Jelen tanulmányban tehát egy egyetemi hallgatói csoport gyakorlati tevékenységéről és a saját kutatómunkám tapasztalatairól kívánok beszámolni.
Valóban új az, amiről írni szeretnék. A tanulás új színtéren és új módon történik. Olyan tanulási módról esik itt szó, amely kizárólag a neten, közösségi oldalak hasznosítása révén valósult meg. Ezen újdonságjelleg mellett a próbálkozáshoz mai, vállalkozó szellemű oktató és mai, vállalkozó szellemű Hallgatók részvételére is szükség volt!
A bemutatásra kerülő tanulási mód egy kísérleti jellegű kurzusban realizálódott, és a konnektivista szemlélet alapján szerveződött, továbbá teljességgel beépült az egyetemi képzés folyamatába. Szerves részét képezte tehát egy formális képzési rendszernek.
Formális képzési rendszerben „egy kakukktojás”? Igen, valami olyasmi, ugyanis olyan kurzus:
továbbá:
A jelzett csoportblog olvasgatása közben 2011. április 29. és május 30. között fokozatosan és egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem. Nagyon érdekelt, hogy itt és most, ebben a konkrét kurzusban (azaz nem általában és nem a konnektivista tanuláselmélet szerint!):
Nem kívánom ismertetni a szakirodalomban már magyarul is elérhető, és nálunk is formálódó nézeteket, véleményeket a konnektivista tanuláselméletről, és nem célom annak bírálata sem. Mindazonáltal – mivel kíváncsiságom és közlési vágyam nálam is erősebb – fontosnak tartom:
Saját közelítésemről
Alapvetően induktív kutatási módszereimet deduktív elemek is tarkítják. Elhatároztam, hogy megpróbálom követni, azaz megfigyeltem a Hallgatók egymásnak küldött „üzeneteit” a neten.
Kezdetben engem kifejezetten a tartalom megismerése motivált.
No, de milyen tartalom is? Hiszen ennél a tanulási módnál nincs előre megszabott tananyag! Ezt tudtam korábbi ismereteim alapján is. Ilyennel már találkoztam a franciaországi elektronikus tanulás tanulmányozása során a felnőttképzésben [1], éppen ezért lettem rá kíváncsi, most nálunk is.
Címe volt a kurzusnak, és éppen ez volt az, ami felkeltette a figyelmemet. Ismerem a témát, egy kis frissítés nekem sem árt – gondoltam. A cím alapján döntöttem úgy, hogy: engem az a tartalom érdekel, amit a mai egyetemista Hallgatók hoznak majd létre! Látni szeretném, hogy mit tudnak, továbbá azt, hogy hogyan „tálalják” a mai Hallgatók a tanár által kijelölt témát: „Információs társadalom és andragógia”.
Nos, ezt megtudni, igazán nem nehéz – gondoltam. „Csak” olvasni kell az interneten, amit a Hallgatók írogatnak. Minden a nyilvánosság előtt történik. Napról napra követhetem a netre felvitt bejegyzéseket, eszmefuttatásokat. A hat hétre hat alcímet is kaptak irányítójuktól, az oktatótól, aki ezúttal „más módon” nem is vett részt az irányítás további munkálataiban. Természetesen előre megadta az egységes követelmények listáját, ami alapvetően a kötelezően használandó elektronikus eszközökre, azaz az online közösségi oldalakra és a mennyiségi követelményekre vonatkozott. Ezt a formális képzési rendszer megköveteli.
Fontos megjegyzés: a Hallgatók megelőző tanulmányaik során foglalkoztak a konnektivizmus elméleti kérdésével tananyagként. Önként vállalkoztak a kurzusban való gyakorlati részvételre.
Azt persze menet közben (a kurzus ideje alatt) nem tudtam, hogy mennyire volt hasznos a Hallgatók számára ez a – konnektivista módszertan szerinti – hathetes kísérleti munka, de én nagyon sokat tanultam a csoportblog által nyújtott heti bejegyzések és a hozzászólások. A felnőttképzés hazai, modern felfogása némileg meglepett, de boldogan olvastam a lelkes látásmódokat. Bár csak így lenne a gyakorlatban is – gondoltam sokszor! A többi eszközzel folytatott tevékenységükbe nem láttam bele, de ők használtak egyéb technológiákat is a kapott követelményrendszer értelmében.
A legutolsó hét hallgatói bejegyzéseit olvasgatva és egy webináriumot is végignézve – azonban – teljesen nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy a Hallgatók:
A Hallgatók által – a közösségi hálózati oldalakon – egymáshoz eljuttatott ismeretanyag, tudás, tudáselemek rengeteg új információt biztosítottak nekem, kutatónak is.
A legfrissebb és legmodernebb ismereteket mindig az egyetemisták kapják – és ez rendjén is van így. Úgy éreztem, hogy egy igazi „továbbképzésen” veszek részt, miközben eredeti szándékomnak megfelelően csak „kíváncsiságból” kezdtem olvasgatni a bejegyzéseket. Két-három hét után rajta kaptam magam, hogy alig várom a következő napok, majd hetek újabb eszmefuttatásait.
Amit én láttam, és ami a neten történt: A Hallgatók maguk gyűjtötte ismeretanyagokat, azaz tartalmat (műfajukat tekintve: ismertetéseket, bírálatokat, elemzéseket, véleményt, megjegyzéseket) tettek fel a blogba, továbbá írtak ezekhez (egymás anyagaihoz!) rövidebb kommenteket, és használták a munka során a blogjaikat, a csoportblogot, a facebookot, a twittert stb. A követelményrendszer szerint mindenki készített egy videofelvételt, webináriumot is.
Egyéni, önállóan elkészített munkáik eredményeit tették fel a közösségi oldalakra, de úgy, hogy figyeltek egymásra, egymás írásaira, megjegyzéseire, ötleteire. Anélkül, hogy jómagam a csoportblogon túli eszközökön megjelenteket olvastam volna, jól érzékelhetővé vált számomra – bizonyos idő eltelte után, – hogy nem egymás mellé és egymás után kirakott szövegek sorakoznak a neten, hanem a téma formálódik a kiegészítések, hozzászólások segítségével (kevés bírálattal).
Számomra élményt jelentett a kurzus anyagának és résztvevőinek a megismerése: modern felnőttképzők, technológiai jártassággal rendelkező, jövőbe tekintő szakembereket láttam, akiknek már semmi közük a régi „előadást tartó” andragógushoz.
Tanári irányítás ezúttal – menet közben – nem volt. „Napos” volt, egy a Hallgatók közül, ő összegezte (főleg számszerűsítette) az elkészült munkát.
Menet közben folyamatosan jegyezgettem az észrevételeimet. És ez már nem a tartalomra, hanem annak közlésére vonatkozott alapvetően. A kurzus végeztével (!), június hónapban benyomásaimról szóban és levélben tájékoztattam a kurzus oktatóját, akivel egyetértettünk abban, hogy észrevételeimet a Hallgatók is megkaphatják írásban a vizsgák után. Magam soha nem vehettem részt hasonló képzésben, sőt a közösségi oldalakon történő „mozgást” is csak az utóbbi időkben gyakorolom.
E tanulási módra irányuló kutatói kíváncsiságomat csak a Hallgatókkal folytatott személyes beszélgetés elégíthette ki igazán, amire 2011. július 1-én került sor.
Kutatási módszereimről
Alapvetően az induktív módszert részesítettem előnyben, a valós világot figyeltem meg, és írtam le. Némi általánosításra csak a Hallgatókkal folytatott beszélgetés után érzem magam feljogosítva.
1. Megfigyelés
Oly módon történt, hogy a kurzus résztvevői nem tudtak arról, hogy figyelem az írásaikat a neten. Az oktató sem. Az internethasználat idején ez nem meglepő – gondolom. Csak az nem olvasta ezeknek a Hallgatóknak a munkáit, aki nem akarta – mondhatnám.
A kurzus végeztével „fedtem fel” magam, és adtam át észrevételeimet írásban a Kollégának. A Hallgatók csak vizsgáik után, az interjús beszélgetést megelőzően kapták azt kézbe. Fontos és elsődleges szempontom volt, hogy észrevételeimet senki se befolyásolja a résztvevők közül menet közben, semmilyen szempontból.
2. Konzultáció az oktatóval
Ez a konzultáció csak a kurzust követően, azaz a vizsgák után történt. Személyes beszélgetés keretében sok – számomra ismeretlen – technikai részletre derült fény. Ekkor kaptam meg a „követelményrendszert” is stb. A kolléga kevésnek tartotta a 25 fős létszámot, mondván, hogy az információk „megfelelő” értékeléséhez legalább 100 fős hallgatóság lenne „ideális”. Magáról a kurzus oktatói értékeléséről is csak ennyit tudok, és hogy az a hallgató, aki teljesítette a követelményeket, az megkapta a megfelelő, jeles osztályzatot.
3. Csoportos interjú a Hallgatókkal
3.1. Az interjú előzményei
3.1.1. A kurzus alatt, többen használták forrásként Az elektronikus tanulásról (2007) című könyvemet. Feltételezhető, hogy ismerték a távoktatással és elektronikus tanulással kapcsolatos ismereteimet, gondolkodásmódomat. Nem voltam „szakmaidegen” a számukra. Bíztam abban, hogy „tudjuk folytatni” a munkájukkal kapcsolatos diskurzust.
3.1.2. Személyes – a Hallgatók államvizsgáját követő – találkozásunk idején már mindenki tisztában lehetett azzal, hogy hetek óta figyelem a tevékenységüket, olvastam a hálóra felkerült „mondanivalójukat”, megjegyzéseiket, stb.
3.1.3. Oktatójukon keresztül már a Hallgatók is megkapták az általam készített – a mellékletben olvasható – „Észrevételek…” című hozzászólásomat.
3.1.4. Irányított beszélgetésre készültem, ezért előre összeállítottam a magam számára egy 20 kérdésből álló listát.
3.2. A Hallgatók
Hét hallgató tisztelt meg azzal, hogy bő két órát rászánt ennek az érdekes és értékes munkának a megbeszélésére a 25 fő közül. Nem írom azt, hogy „a kurzus értékelésére”, de megítélésem szerint az is megtörtént. Három levelező és három nappali tagozaton végzett Hallgató mellé felsorakozott egy hetedik, aki technológiai felkészületlensége okán ugyan nem vett részt a hathetes munkában, de a Hallgatók csoporttársa volt, és nagyon érdekelte, hogy mit is csináltak a többiek. Szívesen láttuk őt is.
A válaszadók tehát 50-50 százalékban voltak nappali és levelező tagozaton végzettek. Beszélgetésünk napján már az államvizsgán is túl voltak! Nevüket a kutatás érdekében nem jegyeztem.
3.3. Az interjú kérdései és a válaszok
A 20 kérdés között néhány zárt kérdés is szerepelt, de alapvetően nyitott kérdésekkel faggattam a Hallgatókat. A nyitott kérdéseknél olyan válaszokat is kaptam, amelyekre előzetesen nem gondoltam, ezért a tervezetthez képest bőséges többletinformációkhoz is sikerült hozzájutnom.
A válaszokat magam jegyeztem le, majd otthon összegeztem és az alábbiakban ismertetem.
A Hallgatókat előre tájékoztattam arról, hogy tanulmányt szeretnék írni, és (esetleg) publikálni kívánom a segítségükkel létrehozott „közös munkát”, ezt a tanulmányt.
Amit tudni lehetett a Hallgatók interjú előtti tevékenységéről
Szeretném megismételni, hogy ebben a kurzusban tanári irányítás nélkül dolgoztak a Hallgatók. (Fontos megjegyzés: ez nem feltétel a konnektivizmus elmélete illetve módszertana szerint, hanem oktatói döntés eredménye.)
A Hallgatók jellemzői: államvizsga előtt álló, utolsó féléves, mester szakos hallgatók, akik maguk is andragógusnak készülnek (vagy már gyakorló andragógusok is)! Elméletben ismerték a konnektivista módszertant. Diplomaosztás előtti félévben ténylegesen elmondható róluk, hogy az önálló tanulás birtokosai, akik: tanár nélkül, de előre kijelölt téma és követelményrendszer alapján, egyéni munkával, önállóan tudtak dolgozni, de mégis csapatban! Így készítették a blogjaikat, csoportblog-írásaikat és egyéb bejegyzéseiket, tettek megjegyzéseket egymás írásaira, twittereztek, facebookozva tartották a kapcsolatot a neten, és így, egymást támogatva tanultak egymástól, egymás írásaiból, és/de olyan eszköztár igénybe vételével, amely egyáltalán nem megszokott: facebook, twitter, blog, csoportblog, webinárium stb. Kutatóként engem két – egymástól elválaszthatatlan – kérdéskör érdekelt.
Az irányítás és az irányítottság kérdése egy ilyen tanulási mód keretén belül
Mivel előző kutatásaim során oly sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel – és mindig képzési kereteken belül! – most is ez kötötte le figyelmem jelentős részét.
Eddigi felfogásunk szerint a hagyományos képzési formák keretein belül rendszerint a tanító / tanár / oktató volt az irányító. A tanuló / a hallgató pedig képviselte az irányított szerepét. Ha átvisszük a gondolatot a saját kutatási területeimre, az irányító és irányított szerepének problematikája a nyitott képzések és a távoktatás során is megjelenik, de erősen módosult formában.
A – több Hallgató által meghivatkozott – legutóbbi könyvemben hosszasan foglalkoztam az irányítás-irányítottság módosulásának kérdésével az eltérő képzési formák esetében,[2] de még a nyitott képzések és a távoktatás kapcsán is csak a tanári / tanítói / oktatói irányítással foglalkoztam magam is. Mindazonáltal a problematikát már nem a hagyományos értelemben használt ’megtanít’, ’tanít’, ’oktat’ gondolatiságában elemeztem, fejtegettem, hanem a hangsúlyt a ’tutorálás’ támogató, tanulást segítő funkciójára helyeztem.
Több tutorálási módszert is ismertetek például fent jelzett könyvemben (Kovács, 2007, 181-192. p.), és említést teszek egy olyan tanulási lehetőségről is, amely közel áll a most elemzett tanulási módhoz. A Hallgatóknak megküldött – már idézett – „Észrevételek…” zárásaként idézem is ezt a tutorálási módszert: távegyüttműködési forma elnevezéssel.
Elméleti munkáimban – hasonlóan más elemzőkhöz – én is mindig hangsúlyoztam a diák-diák kapcsolat meglétét és jelenlétének fontosságát is, anélkül, hogy bármikor is elemzés tárgyaként kezeltem/kezeltük volna azt.
A most elemzett új tanulási módban azonban nincs jelen a tanár, csak diák és diákok vannak!
A vizsgált tanulási környezetben kardinálissá válik a kérdés:
Hogyan történik a tanulás? Mit tesz, milyen módszerekkel, hogyan dolgozik az online közösségi oldalak használata során az ún. „önálló” Hallgató? Mi jelenti számára a tanulást? Hogyan alakul ki az önálló, egyéni feladatok elvégzése eredményeként mégis „valami közös” tartalom? Mit csináltak ebben a vizsgált kurzusban, milyen módszerrel, hogyan hasznosították az új technológiai eszközöket stb.? Ezekre a kérdésekre kizárólag a hallgatók adhattak választ.
A személyes interjút ennek a két kérdéskörnek a megválaszolása céljából tartottam fontosnak. Segítséget kaptam a Kollégától, aki megszervezte számomra a hallgatókkal történő személyes találkozást az egyetem falain belül. Ezúton is köszönöm a fáradtságát!
A kérdéseket úgy állítottam össze eredetileg, hogy a Hallgatók véleményével kiegészülve kellő információt szolgáltathassak a Tisztelt Olvasónak is erről a sajátos és új tanulási módról.
Az interjú kérdései és a kapott válaszok
(Kurzív betűk: a Szerző. A válaszadók száma: 6 fő.)
Igényelt volna több oktatói irányítást?
Igen. (2fő) (Kevés volt az információ a kezdéshez.)
Nem. (4 fő)
Mely területeken „érezte az egyedüllétet”?
Technikai/technológiai területen: 4 fő
Tanulásmódszertani területen: –
Tartalmi megoldások során: –
Mely feladat elvégzése során érezte, hogy „milyen jó, hogy tud önállóan tanulni”:
Levelezők: általában így éreztek a munka során, hiszen már végeztek valamely BA szakon, nincs ilyen gondjuk. Különben munka mellett tanulnak.
Nappalisok: Ők is végeztek már valamely BA szakon. Akkor volt ilyen jó érzésük, amikor már beszéltek a témáról oktatójukkal valamelyik órán, vagy amikor egyénileg maguk is foglalkoztak a témával korábban például egy-egy dolgozat elkészítése kapcsán.
Tanult-e a hat hét alatt? Válasz: Igen. (Mindenki, 6 fő)
Mit tanult a hat hét alatt?
Nappalisok: technikai/technológia ismereteket (eltérő mennyiségben, mert eléggé felkészülteknek érzik magukat, jól ismerték a használandó közösségi oldalakat. Mégis akadt egy-két új dolog, amit el kellett sajátítani.); tartalmi ismereteket; időbeosztást; kooperációt; tanulási és kifejezésbeli stílust (hogy ne látszódjon annak, hogy „meg akarja játszani magát”);
Egy fő: igaz, hogy nem szereti a „társas tanulást”, de menet közben jött rá, hogy „jól jött az egymásra épülés”.
Levelezők: technikai/technológia ismereteket (ugyanis sok hiánnyal indultak és később is küszködtek vele. Hiányosságaikat részben a tanszék technikusai, részben a nappalis társak segítségével „dolgozták le”. A nappalisok segítőkészsége közelebb is hozta a két tagozat – így a csapat – tagjait is egymáshoz.); tartalmi ismereteket; az egész kurzus módszertanát, mint elméleti ismeretet igyekszik átvinni a saját gyakorlatába; újfajta időbeosztást (munka mellett nehezen illeszthető volt pl. a twitterezés); igazodni a többiekhez; figyelni a többiekre; a csapatszellemet; vállalni azt, hogy kilép a nyilvánosság elé; saját néven szerepelni a neten; felvállalni az éppen aktuális tudásszintet a tévedésekkel, a lehetséges hibákkal és hiányosságokkal együtt.
Hogyan tanult a hat hét alatt?
Nappalisok:
Levelezők:
Mennyi időt töltött a különböző feladatokkal?
Blogbejegyzés megírása:
Nappalisok: nem egyszerre írják meg, de összesen kb. 2-3 óra, vagy másik hallgató 4-5 óra alatt készíti el;
Levelezősök: este és hétvégén érnek rá, mert dolgoznak; több napon át elhúzódik a blog megírása; összesen 20-24 órát is eltöltenek vele;
Komment elkészítése: mindenki: 1-2 órát szánt rá;
Twitter: Mindenki: folyamatos (bár a levelezőknél ez csak estét jelent)
Webinárium:
egy fő: 40 perc alatt elkészítette;
ketten: párban dolgoztak, kb. 2-3 óra alatt készültek el a munkával;
általában: 2-3 óra kellett hozzá;
egy fő: elhúzódott egy egész napon belül (munkahelyi munka közben).
Facebook használat:
Nappalisok: folyamatosan nyitva és használatban.
Levelezők: csak este, de akkor folyamatosan betekintgettek. Akinek a munkahelye lehetővé tette, annál folyamatosan nyitva volt a gép.
Tanulásnak tartja-e ezt a tanulási formát?
Válasz: Igen. (Mindenki, 6 fő)
Hogyan látják a 6 hét alatt végzett munkájuk és a képzés többi részének a viszonyát?
Helyén van-e: Igen. (Mindenki, 6 fő)
Korábban kellett volna: Nem. (Mindenki, 6 fő)
Jókor van-e: Nem. (Mindenki, 6 fő)
Korábban kellene: Igen. (Mindenki, 6 fő)
Hol a helye egy ilyen tanulási módnak az andragógus képzésben?
Vegyes válaszok:
Hogy látja a Hallgató saját tanulása iránti felelősségének a kérdését ebben a tanulási módban?
Vegyes válaszok: Mindenki: Van felelősségük, sőt nagyon erős.
Egyesek:
’pluszként’ ebben a közösségi tevékenységben, mert senki „nem értékeli őt külön”. Ezt negatívumként élték meg, (több) elismerést szeretnének a végzett munka után!
Új típusú tanulásirányításban részesültek e tanulási mód keretében. Hogyan és hol érezték ennek megnyilvánulását a kurzus során?
Kapott-e hasznos tartalmat a Kollégák „anyagai” révén? Igen. Sok jót. Változó.
Lehetett volna „mindazt”, ami tartalom, könyvtári vagy internetes anyagokból megszerezni és megtanulni ugyanannyi idő alatt?
Csak a tartalom irányítását kapta társaitól?
Mit tanultak még, miben irányították még a többiek?
Milyen szerepet tulajdonítanak a twitternek? Fontossági sorrendben azonos a véleményük:
Mi a szerepe az önállóságnak, az önálló tanulásnak ebben a tanulási módban?
Válasz: Maximális. (Mindenki, 6 fő).
Az ún. konnektivista önképzőkörben kifejtett munka során: mit lehet „tanulásnak” nevezni?
Válasz:
Alkalmazhatónak tartja ezt a tanulási módot más képzésekben is?
Válasz: Igen. (6 fő)
Képzésekben. Pl.:
De javasolják képzésen kívüli területekre is a felnőttek számára!
Hajdanán volt ilyen: Oktatási feladatok tudatosításának az elve: pl.
Mivé lesznek ezek az elvek?
Hiányzik a (folyamatos) oktatói ellenőrzés?
Válasz:
Milyen irányítást és milyen értékelést szeretnének a jövőben (hasonló kurzus esetén)?
Fejleszti-e ez a tanulási mód a hallgató önállóságát és önirányító képességét? Szerintem ugyanis ellentmondásosan kettős jelenségről van szó az elektronikus eszközökkel végzett tanulás során:
a. megkövetel egy bizonyos mértékű önállóságot és „valamilyen” önirányítási szint meglétét is,
b. és/de feladata is az önállóság és az önirányítás fejlesztése is, mivel képzési folyamat részeként jelenik meg.
Válasz: Igen (Mindenki, 6 fő)
Az „önálló tanulás” megfogalmazása Bárdos Jenőtől:
„Nem azt jelenti, hogy valaki egyedül tanul, hanem egy olyan magatartásforma kialakítását igényli, amelynek segítségével a tanuló a tanulás folyamatára, tartalmára reagál, az egész folyamatot figyelemmel követi és értelmezi.”.
Bárdos szerint (aki HOLEC-ra hivatkozik) az önálló tanulás jellemzői lázadást jelentenek a jelenléti képzéssel szemben.
Miért? Mert az önállóan tanuló egyén felelősséget vállal saját tanulásáért, menedzseli a saját tanulását, hiszen állandóan döntenie kell: a célok kijelölésében, az időszerkezet és a tanulási sebesség és ritmus meghatározásában, gyakran a tartalom (információk) kiválasztásában, az önellenőrzésben és önértékelésben stb.
Mennyire fogadható el ez a felfogás?
Mondhatjuk-e azt, hogy a konnektivista tanuláselmélet szellemében a tanulás során megvalósulhat az önálló tanulás – új technológiák optimális felhasználásával történő – sajátos kiteljesedése?
Válasz: Igen. (Mindenki, 6 fő)
Utolsó kérdésem: minek nevezhető ez a kurzus, mi a kurzusnak a műfaja?
a. Oktatási (tanítási) forma? (A tanítási-tanulási folyamat szervezett megvalósításának összessége.)
b. Tanulási forma?
c. Tanulási technika? („Azoknak a módszereknek, eljárásoknak az összessége, amelyekkel a tanulás megvalósul. Magában foglalja mindazokat a gondolkodási és cselekvési műveleteket, melyek a tanulás gyakorlati lefolyását kifejezik és megvalósítják, s a tanulási feladattól függően egységes műveletsorokká rendeződnek.” Felnőttoktatási Kislexikon)
d. Tanulási mód?
Válasz: Nincs válasz, nem nyilatkoztak a Hallgatók.
Az interjú után
A kérdéseket és válaszokat nem terveztem és nem is tartom érdemesnek külön feldolgozni. A fenti – kérdés-felelet – ismertetés önmagáért beszél.
A Tisztelt Olvasó is jól érzékelheti a különbséget a nappalis és a levelező Hallgatók „hozzáállása” között több esetben is. Számomra ez nem volt meglepetés.
Ami az irányítási-irányítottsági problematikát illeti, engem meggyőztek a Hallgatói vélemények. A többiek hatása a csapatmunkában gyökeredzik, az, ahogyan egymás munkájára figyelve dolgoztak, bár mindenki önállóan tevékenykedett! – ebben rejlik, ha nem is a titok, de a tanulás magyarázat. Hasonlóképpen megtudtam az interjú során azt is, hogy hogyan dolgoztak, mit tettek a saját tanulásuk érdekében.
Munkájukról szólva így tömöríthetem a Hallgatók tanulási tevékenységét: keresnek, döntenek, olvasnak, írnak, segítenek egymásnak, ötleteket adnak és kapnak, kommunikálnak társaikkal… és mindezt a saját tanulásuk érdekében teszik.
A Hallgatók soha nem ejtették ki az „irányítás” szót, de én annál gyakrabban (ki)hallottam a véleményekben az „irányítás” szó szinonimáit:
(A másik írása) hatott rá, hatást gyakorolt, befolyásolta választásában és/vagy döntésében, elterelte, motiválta, ihletet adott neki, emlékeztette, eszébe juttatta, ösztönözte (a pontosításra), támogatta, összeegyeztette (saját mondanivalójával), provokálta, figyelemre-, odafigyelésre késztette, ötletet adott, építkezésre sarkallta, és ezáltal tudat alatt manipulálta, segítette (főleg technikai gondjai megoldásában), hatott tartalommegosztási régi szokásaira stb.
Az összehangolást, a koordinálást, a menedzselést a twitterezés során oldották meg rövid, egy-két szavas üzeneteikben. Ritkán ezzel is éltek anélkül, hogy facilitátor működött volna soraikban.
Lehet, hogy mindezen gyakorlati tevékenységek fedik a „kommunikatív vezérlés” – tudományosan alkalmazott kifejezés fogalmát?
Mindazonáltal, sem a hagyományos ’megtanít’, ’tanít’, ’oktat’ kifejezéseket, sem a tutorálásnál használatos ’támogató’, ’tanulást segítő’ kifejezéseket nem használták.
Annál inkább hangsúlyozták azt, hogy sokat tanultak. Szerettek így tanulni!
A kérdéseimre kapott válaszok engem teljességgel meggyőztek ennek a korábban nem ismert tanulási módnak a „helyénvalóságáról” ebben a konkrétan vizsgált esetben, azaz: önálló tanulásra képes felnőttek és egyetemista korú nappali tagozatos hallgatók új módon történő tanulásáról, formális tanulás keretén belül, ahol az idő szorítása is fontos tényezőként működött.
Kutatóként nagyon jól éreztem magam a Hallgatók körében, köszönettel tartozom őszinte és kollegiális magatartásukért, nyitottságukért, amellyel megtiszteltek az interjú során!
Egyéni véleményem összegzése a vizsgált új tanulási módról
Az itt vizsgált tanulási mód csak és kizárólag a világhálón, néhány közösségi oldal igénybe vételével valósult meg, önálló tanulásra képes résztvevőkkel.
Az önálló és önirányított, egyéni munkaként készülő részfeladatok összessége végül – a tanulási idő alatt folyamatosan formálódó – közös munkát eredményezett. A tartalmat a Hallgatók együttese, a közösség hozta létre!
Az új technológiák – nevezetesen az online közösségi oldalak – felhasználásával, sajátos kommunikációs támogatási rendszerben is lehet tanulni, akkor, ha a csapat tagjai egymást támogatják, ha elfogadják a másik munkáját, ha tudatosan, vagy tudat alatt befolyásolják a többieket stb.
Remélem, hogy sikerült meggyőznöm nekem is a Tisztelt Olvasót arról, hogy itt tényleg új tanulási móddal találkozhattunk. Bevallom, hogy napjaink „divatos” elektronikus hálózati környezetéről, nevezetesen az online közösségi oldalakról még hónapokkal ezelőtt magam sem feltételeztem, hogy oktatásra-képzésre alkalmas eszközök is lehetnek…
Bizonyításra került a mediatizált hálózati tanulás egyik új tanulási módja, amit bátran nevezhetünk új tudásszerzési módnak is, ahol a Hallgatók:
Az új tudásszerzési módnak köszönhetően az online közösségi oldalak alkalmazásával:
Az elektronikus tanulási környezetben erőteljesen dominál a kommunikáció-központú szemlélet, azaz:
Bizonyításról beszélek, de vajon kinek van erre egyáltalán szüksége, amikor, már oly sokan publikáltak a konnektivizmus tanuláselméletéről, és minden gyerek használja az online közösségi oldalakat?
Nekem például… És lehet, hogy Önnek is Tisztelt Olvasóm?
MELLÉKLET
1.sz. melléklet: A felhívás szövege
Információs társadalom és andragógia
2011. április 8.
II. éves andragógia szakos (levelező tagozatos) hallgatók csoportja “Információs társadalom és andragógia” címmel konnektivista oktatási módszerekre épülő kísérleti kurzust indít. Kiemelt témakörök:
Az “önképzőkör” jellegű projekthez bárki csatlakozhat. A résztvevők nyílt, szabadon elérhető tartalommegosztó és kommunikációs felülete az alábbi facebook csoporton keresztül érhető el: Információtudomány és média a 21. század elején – konnektivista önképzőkör
A kurzus 2011. április 18-án indul és 2011. május 30-án zárul. A csoporthoz bárki szabadon csatlakozhat. A jelentkezés feltételei:
2. sz. melléklet: Hallgatói vélemények (idézetek) nevek nélkül:
1. „… Megnyílt előttünk egy teljesen új módja a tanulásnak, amihez a tudást úgy szedegetjük össze morzsánként, de szeretjük.
Szeretjük, mert új, szeretjük, mert tanulunk, szeretjük, mert összehozza a csoportot (sajnos csak most az utolsó hónapban …, de ez egy másik beszélgetés …). Milyen jó! (jó lenne) egy-egy könyv elolvasása után megbeszélni azt, (X.Y.…!, olvasok, tovább beszéljük, …). Ha az első félévben megkapjuk ezt a lehetőséget, még több szakirodalmat, nem szakirodalmat oszthattunk volna meg egymással! Igaz?
Felmerült bennem a kérdés, ha most nem “vagyok itt”, honnan, hol és mikor tanultam voltam meg … ki mondta volna el, hogy ez fontos … ki mutatta volna meg a Twittert, a blogot, … Pedig … a város közéletében dolgozok (nem elzárva az információktól). Elég nyilvánosságot kap a felnőttek oktatásának fontossága?, vagy “csak” a tanulmányokban, szakirodalomban, memorandumokban … fogalmazódik meg …”
2. „…a konnektivizmusban résztvevők IKT- kompetenciái nagymértékű (ismeret, készség) bővülést mutattak”
3. „Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a konnektivizmus úttörő tanulási elmélet az e-learning területén. A tanulók számára rendkívül fontos, hogy használni tudják a tanultakat (pl. projektek készítésénél). A csoportos együttműködés lényegében nem csak arra serkenti a tanulókat, hogy minden egyes tag hozzájáruljon a közös munkához, hanem az információk és vélemények megosztása során, a tananyag sikeres elsajátításához is vezet.”
4. „…2011. július 27-én szerdán mi, az első mesterképzésben végzett hallgatók átvettük a diplománkat. …átvettük a díszes oklevelet, hogy milyen furcsa lesz szeptemberben majd nem menni, nem találkozni. Persze kicsit jó is kiszabadulni, meg végre a család sem morog a szombatok miatt, de közben meg mégis… Hiszen nem rég kezdtünk, még élénken emlékszem a felvételire, meg minden. Nem akarok itt nosztalgiázni, de a csapat jól összejött. … Reméljük, hogy a személyes és a szakmai kapcsolatoknak legalább egy része megmarad és ezt a blogot is megtöltjük a saját elhatározásunk alapján tartalommal. Egy nagy szusszanás után.”
Összegzés
Köszönöm a lehetőséget, hiszen a magam részéről igazi „továbbképzésen” vehettem részt, miközben eredeti szándékomnak megfelelően csak kíváncsiságból kezdtem olvasgatni a bejegyzéseket.
Újfajta „művelődési forma”? – ahol már be sem kell iratkozni egy egyetemre, csak keresgélni? Igen, miért is ne!?